Az egész úgy kezdődött, hogy A napok romjait kerestem a könyvtárban és akkor a kezembe akadt ez...
Kazuo
Ishiguro 1954 november 8-án született Nagaszakiban. A családja 1960-ban
költözött Angliába, itt folytatta tanulmányait és végül itt is
telepedett le. Ez az életrajzi adat azért fontos műveinek megítélésében,
mert távol-keleti származása ellenére ízig-vérig angol.
Legismertebb könyve - melyet szintén filmre vittek - A napok romjai (The Remains of the Day 1989). Bár ez számomra kevésbé kedves, mint a 2005-ös Soha ne engedj el (Never let me go). A regényből készült film (Never let me go)
2010-ben jelent meg a mozikban. Az adaptációk hibája legtöbbször a
történet lecsupaszítása, az apró részletek kiselejtezése. A Ne engedj el
azonban egy finom stílusú moovie, a történet egyszerű ábrázolásával
(mind színeiben, mind hangulatában). A főszereplőt alakító színésznő Carey Mulligan amúgy is nagy kedvencem az An education óta.
A
regény stílusa egyszerű, egy szokásos iskolai történetnek indul,
szokásos kamaszkori viselkedéssel: pletyka, piszkoskodás, kezdődő
szexualitás. Csak sejteni lehet, hogy ez nem egy átlagos intézmény. S
mire rádöbbenünk a szereplők életcéljára, már szinte természetesnek
vesszük ezt az egész bizarr világot. Nincs csúcspont, az események sem
katartikusak, csak úgy megtörténnek, szépen lassan egymás után... A
befejezésnél pedig már nem is csodálkozunk a szereplők naivitásán, mivel
semmijük sincs, egyetlen érzésbe kapaszkodnak, a szerelembe. Mégis,
nincs happy end...
1 comment:
Post a Comment