Nitin Sawhney a Müpában

Pénteken a MÜPA-ban ismét fellépett Nitin Sawhney. Sok év után újra Magyarországon. Először 2003-ban a Szigeten találkoztam velük az akkori Pannon világzenei színpadon. Most egy kicsit más volt a stílus, csak akusztikusan. Inkább unplugged jelleggel, szinte zavarban is voltak az óriási színpadon. Semmi keverőpult, semmi visual effect. Fantasztikus volt. Három teljesen különböző kinézetű, habitusú, hangú énekesnő. Egy indiai énekes, egy cselló, egy fúvós és egy gitár...  Mégis tudtak hangulatot csinálni és a jó zene önmagában is fantasztikus.

Árva korunkban - Kazuo Ishiguro

Ha egyszer egy üzlet beindul! Gondoltam én, mikor már másodjára sem találtam bent a Napok romjait... Hát vettem a soron következő regényt. Az író korábban említett ízig-vérig angolsága ebben a könyvben mutatkozik meg leginkább. 

"Én a legjobb emlékezetem szerint tökéletesen idomultam az angol diákélethez. Még a Szt. Dunstanban töltött első hetek alatt sem hiszem, hogy bármi olyasmit csináltam volna, ami miatt zavarba kellett volna jönnöm. A legelső napról például jól emlékszem, mennyire feltűnő modorosságot vett fel a fiúk többsége, amikor állt vagy beszélt - jobb kéz a mellényzsebbe gyömöszölve, bal váll fel-le jár, kvázi gesztikulál, mintegy nyomatékosítva bizonyos pontokon a mondanivalót. Határozottan emlékszem, hogy ezt modorosságot még ugyanazon a napon kellő szakértelemmel úgy leutánoztam, hogy egyetlen osztálytársam se vehetett észre rajtam semmi különöst. Meg se fordulhatott a fejükben, hogy ugratásaik céltáblája legyek."

Ez akár önéletrajzi ihletés is lehet. Mindenesetre ennél többet nem is igen lehet elmondani a regényről. Főhőse egy férfi, aki gyermekkorát Kínában, Shanghaiban töltötte, ám szülei titokzatos eltűnése után visszamegy Angliába. A történtek nem hagyják nyugodni és felnőtt férfiként - híres detektívként - visszatér, hogy megkeresse szüleit. Sajnos számomra a regény elég unalmas volt, cselekménye lassú és vontatott. Beleszövődik a második kínai-japán háború, mely során a japán hadsereg kínkeservesen, házról-házra foglalja el a Shanghai kínai részét. Ebben a kaotikus történelmi helyzetben próbálja megtalálni szülei elrablóit. A gyerekként elcsípett és félreértelmezett jelenetekből összerakni a szülei eltűnése előtti körülményeket. Persze teljesen téves következtetésekre jut. A végkifejlet nagyon meglepő, érdekes akart lenni - egy arculcsapás a kispolgári miliőnek - ám számomra teljesen nem illik a képbe. Egy lapon sem lehet említeni a Soha ne engedj el c. regényével...

Never let me go - Kazuo Ishiguro

Az egész úgy kezdődött, hogy A napok romjait kerestem a könyvtárban és akkor a kezembe akadt ez...

Kazuo Ishiguro 1954 november 8-án született Nagaszakiban. A családja 1960-ban költözött Angliába, itt folytatta tanulmányait és végül itt is telepedett le. Ez az életrajzi adat azért fontos műveinek megítélésében, mert távol-keleti származása ellenére ízig-vérig angol.

Legismertebb könyve - melyet szintén filmre vittek - A napok romjai (The Remains of the Day 1989). Bár ez számomra kevésbé kedves, mint a 2005-ös Soha ne engedj el (Never let me go). A regényből készült film (Never let me go) 2010-ben jelent meg a mozikban. Az adaptációk hibája legtöbbször a történet lecsupaszítása, az apró részletek kiselejtezése. A Ne engedj el azonban egy finom stílusú moovie, a történet egyszerű ábrázolásával (mind színeiben, mind hangulatában). A főszereplőt alakító színésznő Carey Mulligan amúgy is nagy kedvencem az An education óta.

 A regény stílusa egyszerű, egy szokásos iskolai történetnek indul, szokásos kamaszkori viselkedéssel: pletyka, piszkoskodás, kezdődő szexualitás. Csak sejteni lehet, hogy ez nem egy átlagos intézmény. S mire rádöbbenünk a szereplők életcéljára, már szinte természetesnek vesszük ezt az egész bizarr világot. Nincs csúcspont, az események sem katartikusak, csak úgy megtörténnek, szépen lassan egymás után... A befejezésnél pedig már nem is csodálkozunk a szereplők naivitásán, mivel semmijük sincs, egyetlen érzésbe kapaszkodnak, a szerelembe. Mégis, nincs happy end...

9

Az itthoni mozikban vagy akár a médiában nem vert nagy visszahangot a Tim Burton-höz is kapcsolható animáció, bár szerintem zseniális. 

Ez sem egy gyerekeknek készült mese, hangulata elég borús, témája apokaliptikus. Az emberiséget egy szörnyű háborúban elpusztítják a gépek, de a végnapokban egy tudós azon kísérletezik, hogyan mentsen át valami maradandót az emberiség kivonatából a távoli jövőbe. Kezdetleges vászon figurákba életet önt és megpróbálja őket egy-egy jó tulajdonsággal felruházni, így jönnek létre a számokat viselő kis lények: a feltaláló, a precíz mérnök, a háborús veterán, a szamuráj harcos, a művész, az izomagy és a legfontosabb, az őket összefogásra ösztönző vezető. Apró méretük és a lehetetlennek látszó helyzet ellenére felveszik a harcot a nagy géppel, egy jobb jövő érdekében.  Teljesen élethűvé teszi a helyzetet a háborús hangulat - a sötét ég, a rettegés, ahogy apró besúgó robotok elől bujkálva, magukat rissz-rossz alkatrészekkel javítva próbálják túlélni a helyzetet és véghezvinni a küldetést.

Néhány elem visszaköszön Miyazaki mesevilágából, a gépek harca a természet és az emberiség ellen. A fő gonosz bogyó-gép formája is ismert, akár a Mátrixból vagy a Hihetetlen családból. De a babzsák figurák jól kidolgozottak, érzékenyek, ötletesek.