Ayn Rand orosz származású amerikai regényírónő és filozófus. Ez utóbbi erősen rányomta bélyegét írásaira. Filozófiai beállítottsága és nézetei erősen átitatják regényeit. Az általa kifejlesztett szemléletmód az objektivizmus egyik ága. Fontos számára az egyén szuverenitása, a vallásosságot pedig elveti.
Első komoly könyvsikere Az ősforrás (The Fountainhead) volt 1943-ban, egy romantikus és egyúttal filozófikus regény, melyen hét évig dolgozott.
Főhőse Howard Roark a fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol
mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának alárendelni.
Építészként különösen érdekes volt olvasni ezt a könyvet. A történet egyik szála két életpályát, két fiatal építészt állít párhuzamba. Az egyik nyilvánvalóan tehetséges, ám képtelen a beilleszkedésre, vagy azt tenni amit elvárnak tőle. Tanárai ellenszenvét is kivívja azzal, hogy nem hajlandó beállni a sorba, ragaszkodik saját stílusához, elképzeléseihez. Irányelve a modernizmus, a rendeltetés gondos elemzésén alapuló, funkcionalista tervezés. Ellenpárja Peter Keating, volt egyetemi évfolyamtársa, aki kevésbé tehetséges, ám remekül alkalmazkodik az elvárásokhoz, s így pályája sikeresen ível felfelé... egy darabig. Évfolyamelsőként a város leghíresebb irodájában kap állást, főnökei kegyeibe férkőzik, vetélytársait egyesével távolítja el az útból. Ám kreativitás és tehetség híján rendre elakad feladataival, s ilyenkor Roark segítségére szorul, melyet azonban szégyell és soha be nem vallana senkinek.
Roark útja sokkal göröngyösebb, egy elfeledett és kiközösített modernista építésznek kezd dolgozni, majd rajzolóként próbálkozik, persze ezt nem bírja sokáig. Saját irodát nyit, majd becsukja s végül fizikai munkásként keresi kenyerét. Örömét leli a fizikai munkában, egyfajta száműzetésként éli meg ezt az időszakot. Ám ekkor lép be a történetbe a szerelmi szál, Dominique Francon személyében, aki egészen véletlenül a híres építész, Guy Francon lánya - akinél Peter is dolgozik. Teljesen egyértelmű, hogy mindketten beleszeretnek, s míg Dominique Peter felesége lesz, végzetes szerelem alakul ki közte és Roark közt. Nekem itt sántít egy kicsit a történet, kapcsolatuk elrugaszkodik a valóságtól, nem igazán életszerű.
A regény még tovább bonyolódik, hol egy tehetséges, ám kevéssé értékelt fiatal szobrász, hol egy építész kritikus (Ellsworth Toohey), hol egy gazdag médiamágnás (Gail Wynand) személyével. Ő testesíti meg a saját erejéből felkapaszkodott vérbeli kapitalistát, míg Ellsworth Toohey az álszent filozófust, aki szerint a közösség előbbre való, mint az egyén; a középszerűséget pedig nagyobbra tartja a kiemelkedőnél.
Rendkívül érdekes, idegesítő, elgondolkodtató, bizarr és helyenként meseszerű regény. Többször megcsömörlöttem és a sarokba vágtam volna, aztán mégis azon kaptam magam, hogy a történeten rágódok. Nem hagyott nyugodni, ott motoszkált a fejemben, amíg végig nem olvastam.
"Még sok mindent el kell mondanom magának arról a házról, amit szeretnék. Feltételezem, hogy egy építész olyan, mint egy gyóntatóatya - mindent tudnia kell azokról az emberekről, akik a házában fognak élni, hiszen az, amit nekik ad, még a ruhájuknál és az ételüknél is személyesebb. Kérem ebben a szellemben gondolja át - és bocsásson meg, ha azt látja, mennyire nehéz nekem beszélni - még sohasem gyóntam!"
